
Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen
A balhé szemtanúja szerint minden azzal kezdődött, hogy a futár megállt, mire a mögötte haladó sofőr rádudált, ez nem tetszett az elöl haladónak, aki ezért kiszállt és ráütött a másik szélvédőjére. Az autós ekkor teljes gázzal elgázolta, majd rátámadt az akkor már földön fekvő férfira. Megsérült, ezért őt a helyszínen ellátták a mentők.
Mindkettőjük ellen eljárást indított a rendőrség. Egyiküket garázdasággal és közúti veszélyeztetéssel, a másik férfit pedig garázdaság mellett rongálással is gyanúsítják.

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje