
Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban
A jövő hét elején napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak, majd szerdától beborul az ég és ismét többfelé várható eső, zápor. A hét végén felhős időre kell számítani, helyenként vegyes halmazállapotú csapadékkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn a köd, a rétegfelhőzet csak lassan zsugorodik, egyes helyeken akár tartósabban is megmaradhat, másutt általában fátyolfelhős, napos időre lehet számítani. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A délies szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 14 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon akár fagypont közelében is maradhat.
Kedden az ország nagyobb részén már erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap.
Helyenként eső, zápor is előfordulhat. A szél főként a déli és nyugati tájakon megélénkül, néhol meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4 fok között várható, de a kevésbé felhős, havas északkeleti tájakon ennél hidegebb, míg a szelesebb délnyugati vidékeken ennél enyhébb is lehet az idő. A maximum az északi, északkeleti harmadban 0 és plusz 6, másutt 7 és 14 fok között valószínű.
Szerdán nagyobbrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, főleg a Dunántúlon már több helyen is előfordulhat eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum döntően mínusz 2 és plusz 4 fok között alakul, de északkeleten ennél alacsonyabb, míg délnyugaton néhol magasabb is lehet. A csúcsérték 2 és 10 fok között várható.

Fotó: HungaroMet
Csütörtökön jobbára erősen felhős vagy borult, párás idő várható többfelé esővel, záporral. Időnként megélénkül a déli, délkeleti, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél. Hajnalra mínusz 1 és plusz 5 fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 5 és 12 fok között alakul, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Pénteken szakadozottá válik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Elszórtan számítani lehet kisebb csapadékra, jellemzően esőre. Nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. A hajnali mínusz 1 fokról délutánra 3 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton közepesen vagy erősen felhős égre kell számítani, helyenként kis mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékkal. Több helyen kísérhetik élénk lökések az északias irányú szelet. Hajnalban mínusz 3 és plusz 4, délután 2-8 fokra lehet számítani.
Vasárnap közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás, helyenként kisebb, vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. Időnként megélénkül az északkeleti, keleti szél. A minimum mínusz 3 és plusz 4, míg a maximum 2 és 8 fok közöttvalószínű.

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit