Mint elmondta, a Duna magyarországi szakaszán várható III. fokot meghaladó árhullám következményeként a lakóingatlanok és az anyagi javak, a területi védelmi bizottságok kérésére a korábban kiépített védmű megerősítése, valamint a lakosság védelme érdekében Mosonmagyaróvár, Neszmély, Pilismarót településeken és a Lajta folyó mentén segítik a munkálatokat a katonák.
A korábban kijelölt bázislaktanyákban Győrben, Tatán és Szentendrén felkészülnek a védekezésben részt vevő katonák és technikai eszközök fogadására, illetve elhelyezésére. Ezt személyesen ellenőrizte Böröndi Gábor vezérezredes vasárnap, amikor meglátogatta a kijelölt helyszíneket.
A védekezésbe a területvédelmi tartalékos állomány is bekapcsolódik.