
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, ezt a számot a területvédelmi tartalékosok bevonásával folyamatosan emelni tudják. A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat.
A Magyar Honvédség helikopterei az árvízi gócpontok felmérésében segítenek, illetve a lánctalpas kétéltű járművek is rendelkezésre állnak - ismertette a miniszter.
"Miután 2013-ban sikerült, ez most is sikerülni fog. Össze kell fognunk, mindent meg kell tennünk" - jelentette ki, majd megköszönte a civilek munkáját, akik ahogy Neszmélyen, úgy a többi helyszínen is segítenek a homokzsákok töltésében.
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az itteni települések a múlt csütörtöki védelmi bizottsági ülés után kezdték meg a felkészülést, ütemtervet alkottak a védekezési módokra. A Vízimolnár utca Neszmély egyik legnehezebben védhető része, itt reggel 8 órától építik a nyúlgátat a katonák.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen