
Szaladjatok, mert puska van nála - rohant ki egy rémül vásárló a szakolyi boltból
Közveszéllyel fenyegetés miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki játékfegyverrel, robbantással fenyegetőzött egy szakolyi vegyesboltban.
Tenyek.hu 2025. április 11., péntek 12:30
A középkorú férfi 2024 októberében egy reggel az egyik szakolyi vegyesboltban ment, ahol a elővett egy fegyvernek látszó tárgyat a ruhájából. Amikor ezt az egyik vásárló meglátta, futva kimenekült az üzletből, eközben hangosan kiabálva figyelmeztette a vásárlókat és alkalmazottakat, hogy "szaladjatok, mert puska van nála" – közölte az ügyészség közleményében.
Mikor a boltban tartózkodó 20-25 ember menekülni kezdett, a férfi azt kiáltotta, hogy "szaladjatok, mert robbanószer is van nálam".
Mindenki kifutott az üzletből, majd néhány perc elteltével a vádlott is távozott az épültből. Egy férfi azonban feltartóztatta őt, sőt el is tudta venni tőle a pisztolyt, amiről kiderült, hogy egy játékfegyver.
A nyomozás során bebizonyosodott, hogy a férfitől lefoglalt tárgyakat előző nap egy másik üzletben vásárolta, és a nála lévő két játékpisztollyal nem rabolni ment a boltba, de a robbanószerrel való fenyegetéssel bűncselekményt valósított meg.
A kóros elmeállapotú vádlottal szemben az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt vádiratában.
+Ez is érdekelheti

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó



