
Szakállas nőt buktattak le a fővárosi rendőrök - Fotók
Társával együtt időseket húztak le.
Tenyek.hu 2023. április 06., csütörtök 10:48
Bankban, boltban és piacon nézett ki magának időseket egy szélhámos páros, követték és le is szólították őket, majd úgy tettek, mintha ismernék áldozataikat – számolt be csütörtökön a police.hu.
Rendszerint azt a történetet adták elő, hogy nagy értékű ingatlan, vagy aranyat örököltek, és csak tanácsért jöttek, természetesen úgy, hogy valamilyen ürüggyel bejussanak az idősek lakásaiba. Míg egyikük sztorizott a nyugdíjasokkal, másikuk összepakolta a házban található értékeket.
Nem volt könnyű a nyomozók dolga, hiszen a károsultak rendre csak annyit tudtak elmondani a csalókról, hogy egy magas, testes és egy alacsony, vékony nő járt náluk, egyikük sállal takarta el az arcát.
Január 23-án egymillió forint értékű pénzt, ékszert és egy minisztériumi kitüntetést loptak egyik áldozatuktól Budapesten, aznap a rendőrök ki is szúrták az egyik szélhámost a Vérhalom tér közelében, csakhogy a forgalom miatt szem elől tévesztették.
Március 3-án is lóvá tettek valakit a szélhámosok, ekkor már más autót használtak, mint a korábbi alkalommal. Az egyenruhások követni kezdték őket, egészen a lakhelyükig a nyomukban voltak, ahol az előzőleg használt autót is megpillantották.
Ekkor léptek a rendőrök, intézkedtek R. Jánossal és K. Erikával szemben, kocsijukban női parókákat és sminkkészletet találtak. Kiderült, a duó férfi tagja nőnek álcázta magát a „bevetések” során, a sál pedig azért kellett, hogy nem látszon a szakálla.
Lopással gyanúsították meg párost, R. János jelenleg letartóztatásban, K. Erika pedig bűnügyi felügyelet alatt áll. A rendőrség vizsgálja, vannak-e további áldozatok, ugyanis volt, aki nem tett feljelentést, mert szégyellte, hogy átverték.
+Ez is érdekelheti

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján




