
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi rendőrei augusztus 6-án éjjel a belvárosban igazoltattak egy autóst, mivel az jogosulatlanul mozgáskorlátozott helyen parkolt.
Kiderült, hogy a kocsi a forgalomból ki volt vonva, és a szerb állampolgárságú járművezetőnél több mint 19 gramm kiporciózott kokaingyanús anyagot találtak. Az autó átvizsgálása során az egyik ajtó tárolórekeszéből további 46 gramm kábítószergyanús folyadék is előkerült – közölte a rendőrség.
A nyomozók kutatást tartottak a férfi VII. kerületi tartózkodási helyén, ahol az elsődleges adatok szerint közel 32 gramm, gumikesztyűkbe csomagolt kokaint, valamint a kábítószer árusításához, adagolásához használt eszközöket, továbbá egy gáz- és riasztófegyvert, egy puskát, lőszereket (köztük éles lőszert), sokkolót, mobiltelefonokat és különféle potencianövelő szereket foglaltak le.
A forgalomból kivont kábítószer és potencianövelő szerek feketepiaci értéke közel kétmillió forint.
A budapesti rendőrök a 60 éves férfit előállították, és kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság augusztus 8-án elrendelt.

Fotó: police.hu

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre