
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Egy panelház földszinti lakásába riasztották a kispesti rendőröket múlt csütörtökön, akik kettő perccel a bejelentés után rohantak a helyszínre. Ha egy perccel később érkeznek, már nem tudtak volna segíteni az ágyában fekvő, erősen vérző férfin – számolt be az akcióról a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán. Bal alkarján mély, éles vágást látott a két járőrvezető, a körülötte pedig ekkorra már jókora vértócsa gyűlt, a vágás az artériát és a vénát is átmetszette.
Az őrmester azonnal érszorítót tett a karjára, és annak megszorításával, valamint a hónaljában lévő artériás pont megnyomásával végül elállította a vérzést. Társa eközben riasztotta a mentőket, a rengeteg vért vesztett sérültnek ugyanis további, orvosi ellátásra volt szüksége. Végül a középkorú férfit állapotának stabilizálása után kórházba szállították.
A rendőrök adatgyűjtés közben megtudták, hogy az 57 éves férfi sérülését önmagának okozta egy tapétavágóval. Lakótársa szerint napok óta nyomott kedélyállapotban volt magánéleti válsága miatt, az eset délelőttjén ki is jelentette, hogy véget vet életének.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi