Súlyosan megsérült egy férfi egy budapesti cipőboltban, miután áttévedt a női részlegre

Elképesztő, amit műveltek.

Péntek délelőtt egy Pest vármegyei cipőboltba riasztották a mentőket, miután egy baráti társaság egyik tagja súlyosan megsérült – derült ki az Országos Mentőszolgálat vasárnapi Facebook bejegyzéséből.

Miközben a feleségek vásároltak, a férjek szórakozásból női cipőket próbálgattak. A vidám hangulat akkor tört meg, amikor egy 30 év körüli férfi tűsarkúban hatalmasat esett.

Egy baráti társaság egyik tagjához riasztották a mentőket egy Pest vármegyei cipőboltba péntek délelőtt. Ugyanis amíg a feleségek vásároltak, a magukra hagyott férjek (saját szórakoztatásuk céljából) női cipők próbálgatásával ütötték el az időt. Mindenki nagyokat nevetett, egészen addig, míg az egyik 30 év körüli férfi el nem esett egy tűsarkúban. Ugyan a nevetés ekkor sem maradt el, a férfi már nem tudott velük kacagni. Nem csak a bokája és a térde, de még az egyik felkarja is súlyosan megsérült 

– számolt be a Mentőszolgálat, melyből az is kiderült, hogy a férfit végül többszörös, szilánkos csonttörés miatt szállítottak kórházba.

A borítókép illusztráció: Schutterstock

2025. április 13. 13:24
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...