
Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón
Ahogy arról korábban beszámoltunk, négy áldozatot követelő autóbaleset történt január elsején Tapolca-Kisapáti között, miután a sofőr tilos jelzésnél felhajtott autójával a sínekre.
A Sümegi Szó értesülései szerint - amit a hatóságok később megerősítettek - viszont hatalmas hiba történt, összekeverték ugyanis az áldozatok adatait.
Az autóban ülő 5 fiatal közül kettő lány volt, Gy. Dóra és Sz. Melani. A hatóságok korábbi álláspontja szerint csupán Gy. Dóra élte túl a tragikus balesetet. Hétfő éjjel azonban nyomozók jelentek meg Sz. Melani szüleinél, akikkel közölték, hogy gyermekük mégis életben van. Ugyanis nem az ő gyermekük halt meg a balesetben, hanem Gy. Dóra.
A lányt jelenleg a szombathelyi kórházban kezelik, ahol már az azonosítás is megtörtént.

Fotó: MTI/Varga György
A rendőrség kedden adott ki tájékoztatást az ügyben:
"Az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak" - olvasható a police.hu-n megosztott közleményükben.
Melani édesanyja a közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt, hogy gyermeke tényleg életben van, ám együttérzését fejezte ki minden gyászoló hozzátartozónak:
"Felfoghatatlan és döbbenetes, amit érzek! Anyaként együtt érzek minden elhunyt szülővel és hozzátartozóval".

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ