
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A drámai eset még 2023 nyarán történt Komárom-Esztergom vármegyében, amikor egy gumiszervízben dolgozó fiatalt komoly baleset ért – derült ki az Országos Mentőszolgálat keddi Facebook-közleményéből.
Zalán súlyos koponya- és végtagsérüléseket szenvedett, így munkatársai rögtön a mentők segítségét kérték.
A mentésirányító rögtön több egységet riasztott a helyszínre, ahová perceken belül esetkocsi, majd mentőhelikopter is érkezett.
A szakemberek azonnal megkezdték a fiatal sérült ellátását, akit végül kritikus állapotban szállítottak kórházba.
Zalánra ezt követően még hosszú rehabilitáció várt, ám szerencsére teljesen felépült és ma már éppen olyan mosolygós és életvidám fiatalember, mint a baleset előtt volt – áll a bejegyzésben, melyből kiderül, hogy a fiú a napokban meglátogatta a megmentőit.
Az életmentők jól emlékeztek rá, ő pedig köszönetet mondott nekik.
A címlapfotó illusztráció: Magyar Légimentő Nonprofit Kft. hivatalos Facebook-oldala

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád