
Súlyos baleset történt az M3-ason, egy ember meghalt – Fotók
Egy ember meghalt, ketten megsérültek amikor két jármű összeütközött csütörtök este az M3-as autópályán Bag közelében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Tenyek.hu 2023. augusztus 11., péntek 09:38
A 31-es kilométerszelvényben történt baleset helyszíni vizsgálatának idejére az autópálya Budapest felé vezető sávjait teljes szélességében lezárták. Mint írták: egy 43 éves ukrán sofőr személygépkocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító, 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak.
Az ütközés következtében a teherautó vezetője a helyszínen életét vesztette, az ukrán férfi és a tehergépkocsi 51 éves utasa megsérült. Egy járműről leszakadó alkatrészre egy harmadik gépkocsi ráhajtott, ebben az autóban csak anyagi kár keletkezett. A rendőrök a forgalmat a 3-as főútra terelik - olvasható a közleményben.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
