
Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém
A 44 éves színésznő 5 éves kisfiával szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben, ahol egy száguldozó BMW egyszerűen letarolta kocsiját egy kereszteződésben. Sallai Nóra kisfiát a helyszínen többször újra kellett éleszteni; mindkettejüket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A Mokka keddi adásában volt sorozatbeli kolléganői könnyes szemmel beszéltek arról, hogyan értesültek a tragédiáról.
"Tegnap 5 órakor írt a Játékszín, a színházunk egy köremailt, ami mindenkit lesokkolt"- mesélte megrendülve Kárpáti Rebeka.
Az életéért küzdő színésznőnek rögtön megkezdték a véradás szervezését.
Kedd déltől 6 óráig, és szerdán is lehet segíteni az ország bármely területén.
"SOS kell, mert életmentő" - hangsúlyozta Rebeka.
Réti Adrienn a Játékszínben próba után értesült a balesetről. A színésztársak szerdán mennek együtt, de irányítottan a TAJ számára bármikor bárkinek lehet Nórának vért adni, az ország bármely területén, Budapesten többek között a Duna Pláza és a Westend bevásárlóközpontokban is.
Csonka András írt először egy posztban a színésznő balesetéről; a színésztársadalom rögtön összefogott érte.
"Egy nagyon tehetséges és pozitív nőről beszélünk, úgyhogy nem csodálkozom, hogy mindenki azonnal összeugrott"- mondta Kárpáti Rebeka a műsorvezetőknek.
Gazdag Tibor, a Jóban Rosszban egykori szereplője Veszprémből ad vért irányítottan a színésznő TAJ-számára.
Réti Adrienn kihangsúlyozta: bárki adhat vért, mindegy a vércsoport, olyan vérre cserélik, amilyenre Nórának szüksége van.
"Borzasztó tragédia, de nagyon szép családja van Nórinak, biztos, hogy ott vannak, és támogatják, és mindent megtesznek ők is, hogy felépüljenek" - mondta bizakodva Kárpáti Rebeka.

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten

Bámulatos, de életveszélyes jelenséget fotóztak a Balatonon

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér