Sokkoló, ahogy egymásra licitáltak a szabálytalankodó autósok - Videó

Saját közlekedési szabályokat írtak az autósok, amik könnyen életveszélyes körülményeket okozhattak volna.

2021. augusztus 20. 08:50

A közlekedési balesetek sokszor az emberi türelmetlenségből adódnak, amely a figyelmetlenséggel társulva könnyen balesethez vezethet. A Bp-i Autósok Közösségéhez eljutatott felvételeken szereplő sofőrök sem törődtek a cselekedetük következményeivel, ám csupán a szerencsének és lélekjelenlétnek köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Az első videón Tiszaújvárosból Debrecen irányába haladtak a szereplők, a forgalmat azonban egy kisteherautó lasította, aki ugyan időben besorolt a jobbra kanyarodó sávba, de ketten is elvesztették a fejüket időközben. A felvétel készítője előtt haladó autó egész egyszerűen megelőzte a forgalomtól elzárt területen a másik közlekedőt, majd később egy másik autós is csatlakozott a manőverhez. 

"Érdekes és egyben ijesztő látvány, amikor a videót abban a pillanatban állítjuk meg amikor a négy jármű szinte egy vonalban van, egy a szembejövő sávban, de rossz irányban, egy a forgalomtól elzárt területen, egy a megfelelő sávban és a kisteherautó, ami kanyarodásra készül. Továbbá látható az is, hogy a mögülem érkező autós szinte azonnal eltűnik a képről tehát sejthető, hogy nem 90 kiloméeteres sebességgel haladt tovább hanem jelentősen nagyobb tempóval" - írta a felvétel készítője a videóhoz.

A másik videón egy szívroham közeli állapotot idézhetett elő egy előzési manőver a 63-as úton, ahol csupán centiken múlott a frontális ütközés.

Hátborzongató, ahogy a kamionos bosszúból le akarta szorítani a fővárosi autóst - videó
A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a közúti veszélyeztetetés miatt folytatott nyomozást.
Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely beismerte alkalmatlanságát
Karácsony Gergely főpolgármester beismerte alkalmatlanságát - írta Facebook-oldalán a budapesti Fidesz csütörtök
Vérfürdő az oviban, tömegmészárlást rendezett egy volt rendőr
Legalább 36-an meghaltak egy lövöldözésben - köztük túlnyomórészt gyerekek -, miután egy volt rendőr tüzet nyitott e...
14-szer szúrta meg fogorvosát a balassagyarmati férfi, videón a támadás
A két fél között egy fogászati beavatkozás miatt robbant ki a pereskedés Balassagyarmaton. Az 57 éves férfi ellen vá...
Robot segít a műtétekben a debreceni urológián
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) urológiai klinikáján végeztek robotasszisztált v...
Fidesz: a baloldal se a nyugdíjemelést, se a rezsicsökkentést nem támogatta
A baloldal se a nyugdíjemelést, se a rezsicsökkentést nem támogatta - reagált a Fidesz Korózs Lajos (MSZP) csütörtök...
A botrányhős celebre bízta Karácsony az FKF-et
Máig tisztázatlan a forrása Mártha Imre több milliárdos vagyonának, amellyel a közműholding vezérigazgatója nem tud ...
Feladta magát a gázoló autótolvaj - Tények 18.00
Az áldozat nem akarta, hogy elhajtsanak, ezért felugrott a motorháztetőre, de végül elütötték... További részletek a...
Újabb rangos nemzetközi díjat nyert a Magyar Zene Háza
Európa egyik legtöbbet díjazott épülete lett a Magyar Zene Háza (MZH). A Német Design Intézet (Rat für Formgebung) á...
Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergelyről bebizonyosodott, hogy alkalmatlan főpolgármesternek
Karácsony Gergelyről végérvényesen bebizonyosodott, hogy alkalmatlan, megbukott, mint főpolgármester - jelentette ki...
Ütötte-verte, megégette és megpróbálta kasztráltatni fogadott fiát egy nő
Két férfit késelt megy egy tatabányai nő
Máris megvan a spanyol sztárcsapattól kirúgott edző az utódja
Háború esetén a franciák egy mindössze 80 kilométeres frontvonalat tudnának védeni
Sikerül-e a hátraszaltó anélkül, hogy kiömöljön a sör? - videó