
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Kásler Miklós párhuzamot vonva Semmelweis Ignác és Karikó Katalin munkássága között a díjátadón azt mondta: Semmelweis Ignácéhoz hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat, amit a kutatónő fogalmazott meg évtizedekkel ezelőtt.
"Nagy örömmel adtam át Karikó Katalinnak, munkája és életműve elismeréseként a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat" - kezdte bejegyzését Kásler Miklós
"Semmelweis és Kati munkássága között fontos párhuzam van. Mindketten hittek feltevésükben és a rengeteg nehézség ellenére rendületlenül gyakorolták hivatásukat a betegek és az egész emberiség javára. Végül pedig az idő és a tények őket igazolták. Mélyen meghatott a gondolat, ami szerint szakmai pályánkat mindketten Szegeden kezdhettük el, akkor még nem sejtve, hogy évtizedekkel később ilyen jeles alkalomból láthatjuk viszont egymást.' - tette hozzá az emberi erőforrások minisztere
"Szívből gratulálok és bízom benne, hogy a számtalan hazai és nemzetközi elismerés mellett a Nobel-díj-bizottság is meghozza majd a tudományos eredményhez méltó döntést!" - zárta bejegyzését Kásler Miklós

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád