
Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára
Kishíján halálra rázta csecsemőjét egy nő Szombathelyen tavaly tavasszal. Édesanyja két hét alatt olyan durván bántalmazta újszülöttjét, hogy azóta a kislány agyának csak egy kis része ép. Ami arra elég, hogy levegőt tudjon venni. Mozogni, beszélni valószínűleg már soha nem lesz képes. A baba azóta is egy otthonban él, élete végéig ápolásra szorul.
A vádlottat idegesítette a baba sírása, ezért háromszor megrázta, melynek során a csecsemő feje előre-hátra csapódott. A nő többször befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba
– mondta a Tényeknek Vassné Szele Adrienn a vármegyei főügyészség szóviője.
Ezt olyan durván tette, hogy információink szerint, a kislány koponyája megrepedt. Amikor a csecsemő rosszul lett édesanyja mentőt hívott hozzá, életveszélyes állapotba vitték kórházba.
Az úgynevezett megrázott csecsemő szindróma nagyon veszélyes erről egy gyerekorvos beszélt a Tényeknek.
Egy rázkódás kapcsán a fejükre sokkal nagyobb erő hat. Ebben az esetben mivel a koponya egy zárt rendszer és benne egy folyadékban van az agy. Az agy egy szűk rendszeren belül mozog és az ott levő erek nagyon könnyen elszakadhatnak és neki ütődhet a koponyához
– magyarázta Tausz István gyerekorvos.
Az anyát életveszélyt okozó testi sértéssel az apát pedig kiskorú veszélyeztetésél vádolták meg, miután a férfi tudott a bántalmazásról.
Az anyával szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, az apával felfüggesztett szabadságvesztést, indítványozott. Az ügyészség a szülők felügyeleti jogának megszüntetését is kezdeményezte. A nő akár nyolc évet is kaphat.

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe