A napilap keddi számában megjelent interjúban Simicskó István egyebek között arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP történelmi győzelmének eredményeképpen bővült és erősödött frakciójuk. Megmaradtak a klasszikus feladataik, vagyis a kormány által benyújtott törvényjavaslatok, elképzelések, programok és célok támogatása, ugyanakkor új helyzetek is előállhatnak, amelyekre reagálnia kell a törvényhozó hatalomnak, megadva a szükséges felhatalmazást és mozgásteret a végrehajtó hatalomnak az ország biztonságának garantálására.
Mint mondta, természetesen vannak olyan területek, amelyek kifejezetten a KDNP profiljához tartoznak. Ilyen a családok támogatása, a szociális terület, a nemzet- és egyházpolitika vagy a nemzetiségi politika. A kihívások, veszélyek és fenyegetések időszakát éljük, de ezek csak lelkesítenek minket - tette hozzá.
Elmondta, az elmúlt tizenkét évben a kormány folyamatosan állta a sarat, gondoljunk csak a dunai árvízre, a vörösiszap-katasztrófára, a migrációs válsághelyzetre, a koronavírus-járványra, most pedig itt van a háború. A törvényhozó hatalom és a mi frakciónk dolga az, hogy az ilyen helyzetekben ott legyünk, megvívjuk a parlamentben a szakmai vitákat és támogassuk a kormányt. Azon leszünk, hogy minél hatékonyabban dolgozzunk az elkövetkező négy évben is - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy miért van szükség az alaptörvény módosítására, Simicskó István elmondta: a mai, gyorsan változó világban a különböző állami feladatokat, intézményeket és együttműködéseket úgy kell kialakítani, hogy minél gyorsabban tudjanak reagálni.