„Az élet kiszámíthatatlan. Néha véletlenszerűen összehoz emberekkel, máskor pedig válaszút elé állít. Az életben meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik hatással voltak ránk és az életünkre. Elértünk egy válaszúthoz, de minkettőnk esetében úgy az igazságos, hogy támogatjuk egymást abban, hogy felfedezzük és megéljük egyéni utainkat. Kétségtelenül azt kívánom, hogy sikeres és boldog legyél. Szeretném látni, hogy hatással vagy a világra, ahogy ezt mindig is szeretted volna.” – írta Shane.
Igazán mély kapcsolat lehetett kettejük között, ami szerencsére úgy tűnk egyáltalán nem viharosan ért véget, hiszen majdnem 3 együtt töltöt év után az egykori barátnő, Courtney Brewer is érzelmes szavakkal búcsúzott szerelmétől.