
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Mózi egy 12 éves havanese volt, akit egy bull típusú harci kutya rabolt el és tépett szét Miskolc belvárosában a közelmúltban. A kistestű kutyát a gazdája éppen egy parkos részen sétáltatta, amikor a másik oldalon meglátta őket a póráz nélküli, gazdátlan állat. A véreb átfutott az autóúton és egyenesen nekirontott Móziéknak. Erről a kiskutya gazdájának lánya beszélt még mindig sokkos állapotban a Tényeknek.
Egyből felvette a kezébe, ahogy ez megszokás volt nálunk és a kutya elkezdett rajta ugrálni, majd ezt követően anyukám próbálta védeni a kutyánkat
– idézte fel a szörnyűségeket a fiatal nő.
Kifejtette, hogy édesanyja azonban térdre esett, ekkor a megvadult állat kirántotta a kezéből a kiskutyát és elharapta a torkát, majd marcangolni kezdte. Ezután pedig felkapta és elrohant, Mózival a szájában. Átszaladt az úttesten, és a belvárosban több utcán is végigfutott. Senki nem segített a kutya után rohanó kétségbeesett asszonynak, sőt még le is dudálták az autósok. Végül a megvadult kutya megijedt egy társaságtól, ekkor engedte el Mózit.
Megtorpant és elkezdet tovább marcangolni és enni az én kiskutyámat és akkor érkezett meg a barátnője, aki megütötte a kutyát és ennek hatására elengedte az én kutyámat és elmenekült
– tette hozzá a nő lánya.
A szétmarcangolt kiskutyán már nem lehetett segíteni. A család kihívta a rendőröket, feljelentést tett, de sem a nyomozóknak, sem az önkormányzatnak nem sikerült kideríteni volt-e gazdája a bull típusú kutyának. A kiskutya családja most azért küzd, hogy találják meg a gyilkos állatot, nehogy másnak is sérülést okozzon a jövőben.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval