
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Az Exatlon Hungary egykori Bajnoka, a sikeres labdarúgó, Ujvári Izabella már többször megsérült a pályafutása során, egyik térdét műteni is kellett. Iza az Exatlon harmadik évadának volt az egyik Bajnoka Dominikán, ahonnan szintén azért kellett idő előtt hazatérnie, mert egy porcsérülés keletkezett a korábban már műtött térdében. Az orvosok nem engedték így tovább versenyezni, mert az maradandó kárt okozott volna a lábában.
A sportoló végig Bajnokként küzdött az Exatlonban és sosem akarta feladni, de az egészsége sokkal fontosabb volt, ráadásul még hosszú ideig szeretné labdarúgó karrierjét folytatni, amihez elengedhetetlen, hogy sérülésmentes legyen.
Amióta otthon van, rálépett a gyógyulás útjára, és mindent megtesz, hogy mihamarabb visszatérhessen a pályára. Saját orvosa úgy ítélte meg, hogy a térdét műteni kell, azonban közeledik számára az Európa-bajnokság, ezért most nem fér bele neki egy műtét rehabilitációval. Így az a döntés született, hogy az Eb-t bevállalja porcos térddel és a verseny után egyből kés alá fekszik, hogy a következő világbajnokságra teljes értékű lábbal tudjon készülni.
Addig is Iza folyamatosan azon van, hogy meggyógyuljon és mindent meg is tesz ezért. A válogatott focista szerdán például egy hatalmas injekciót adatott be magának jobb térdébe, amivel saját vérplazmáját fecskendezték a szervezetébe. Jelenleg ezzel a kezeléssel próbálják kihozni a lehető legtöbbet a térdéből.
"Mindent megteszek azért, hogy a sportágamban én legyek a legjobb" - írta Iza Instagram-oldalán.
A címlapfotó illusztráció

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád