
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
2020. január elején a férfi ittasan rántottát készített magának élettársával közös miskolci lakásukban, a maradékot pedig a fürdőszobában a WC csészébe öntötte, a serpenyőt viszont az ülőkén felejtette és bement a szobába. A szintén ittas nő észrevette a serpenyőt, felháborodott, és felelősségre vonta a férfit, szidalmazta, majd a kezében lévő serpenyővel többször lábára ütött. Az ütésektől érzett fájdalom miatt a férfi leült az ágyra, de a nő nem hagyta annyiban, és 20 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel utána ment, és a késsel a kezében szidta tovább párját.
A háttal ülő sértett fel akart állni, ezzel viszont belemozdult a késbe, ami így a hátába szúródott. A férfi érezte a fájdalmat, látta, hogy kés áll ki a hátából, így azt kihúzta, és a lakásban tartózkodó anyjától kért segítséget, majd a seb ellátást követően értesítette a mentőket – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A férfi többszörös lábujj törést, valamint a mellüreget megnyitó légmellet okozó, közvetetten életveszélyes szúrt sérülést szenvedett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
A címlapfotó illusztráció

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot