
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a hátborzongató képsorokat a Pest megyei Tinnye és Úny között csütörtök reggel.
A szűk, erdei útszakaszon egyszer csak a semmiből előbukkant egy előzésben lévő kocsi. Bár a vezetője az emelkedőn semmit sem láthatott, és amint azt később elmondta, valóban nem is látott abból, jön-e valami szembe, nagyon bátran bevállalta a manővert.
A kamerás kocsi sofőrje amennyire lehetett, próbált szélre húzódni, ezzel elkerülni az ütközést, nemúgy a vele farkasszemet néző autós.
Egy centit sem tágított se jobbra, se balra, így aztán vétlen fél minden igyekezete ellenére is összeértek. A videót elnézve hatalmas szerencse, hogy csak az autók tükrei súrolták egymást – tette közzé a Budapesti Autósok Közössége.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen