
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
A rendőrségre 2021. február 5-én 3 óra 12 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy tatabányai lakásból segélykérés, kiabálás és dulakodás hallatszik. A kiérkező rendőrök a helyszínen egy halott férfit találtak. A helyszíni szemle adatai alapján megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, őt több késszúrással ölték meg. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ügyben végzett adatgyűjtés során a feltételezett elkövetőt azonosították, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A ceglédi férfi 2021. február 7-én a Tatabányai Rendőrkapitányságon önként feladta magát, akit a nyomozók emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek. P. Róbert részletes beismerő vallomást tett. A bíróság pár nappal később elrendelte a letartóztatását.
A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

Fotók: police.hu

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál