
Schmidt Ádám: lélegzetelállító az atlétikai vb hangulata - Fotók
Lélegzetelállítónak nevezte a budapesti atlétikai világbajnokság első délelőttjének hangulatát Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Atlétikai Központ előtt tartott sajtótájékoztatón szombaton.
Tenyek.hu 2023. augusztus 19., szombat 16:33
A vb kormánybiztosa elmondta, izgalmas, mozgalmas vb-kezdeten vannak túl, mivel reggel a vihar miatt nem várt fordulat történt, csúszással kezdődött a műsor. Kiemelte, köszönet a nemzetközi szövetség illetékeseinek, a szervezőbizottságnak és a meteorológusoknak, hogy sikerült gördülékenyen kezelni a helyzetet.
"Borúra derű jött" - hangsúlyozta, jelezve, a 20 kilométeres gyaloglás indulói "el voltak ájulva" a fogadtatástól és a versenyzői élménytől.
"A stadionban pedig gyakorlatilag telt ház volt, lélegzetelállító a hangulat" - fogalmazott.
Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója köszönetet mondott többek között az önkénteseknek, akik a szakadó esőben is kitartottak.
"Tudtuk, hogy kilenc napon át nem lehet szerencsénk az időjárással, és minden forgatókönyvre felkészültünk" - jelentette ki.
Hozzátette, flottul ment az átállás, és a tervek szerint 18 órakor elkezdődhet az ünnepélyes megnyitó, az esti programban pedig még fantasztikusabb hangulat lehet a stadionban.
Fotók: MTI/Kovács Tamás, Koszticsák Szilárd, Illyés Tibor
+Ez is érdekelheti

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét










