
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
Berobbant kénsav marta szét az arcát és testfelületének negyven százalékát Bartók Viktornak. Idén márciusban szenvedett munkahelyi baleset a szolnoki Bige Holding műtrágya gyárban. Hogy mi történt pontosan arról a férfi beszélt a Tényeknek.
„Volt valamiféle fizikai dugulás, amiben megállt a víz és ahogy ez a víz savat kapott, ebből az elfolyó tölcsérből illetve a csőből visszarobbant rám ez a túltöményített kénsav és megmarta az arcomat, megmarta a bal alkaromat illetve a bal lábamat” – részletezte.
A férfi azonnal kórházba került, három hétig feküdt égési osztályon. Kétszer operálták, bőrátültetést végeztek rajta. A baleset óta tönkrement az élete, eltorzult az arca, és alig tudja elhagyni a lakását, besötétített szobában éli az életét.
„Azt mondták, hogy semmilyen körülmények között nem érhet engem direkt napfény. Így emiatt itthon sem tudom a dolgomat elvégezni. Nem nagyon járhatok sehova sem” – tette hozzá.
A férfi segítséget szeretett volna kérni a cégétől, hogy helyreállítási műtéteket tudjanak végrehajtani rajta, mert például azóta sem tudja nagyra nyitni a száját, folyamatos fájdalommal él. Ám eddig nem történt semmi előrelépés az ügyben.
Ügyvédje sem érti miért nem reagálnak a kártérítési igényükre, mikor a cégnek még biztosítása is van.
„Döbbenetes az, hogy máig, adott esetben még jóval korábban is a baleset után, semmifajta reparációban nem részesítették Viktort. Nyilvánvalóan most jelen ott tartunk, hogy megpróbáljuk Viktornak az igényét megfelelő módon bírósági úton majd érvényesíteni” – mondta a Tényeknek ügyvédje.
A rendőrség vizsgálja az esetet, de ez még nem zárult le. A Tények kereste az érintett Bige Holdingot, de a cég nem reagált.

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó