„Sátán, sátán! Megszabadítalak!” – üvöltve késeltek meg egy gyereket Bács-Kiskunban

A kislány élet-halál között lebegett.

Ítélet helybenhagyását indítványozták annak a nőnek az ügyében, akit kiskorú gyermeke sérelmére emberölési kísérlet miatt hosszú szabadságvesztésre ítéltek – állt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség keddi sajtóközleményében.

Információk szerint az anya egyedül nevelte 6 éves kislányát egy Bács-Kiskun vármegyei házban, amikor 2022 szeptemberében egyik éjszaka álmából felriadva alkoholt ivott és visszafeküdt alvó gyermeke mellé. A nő hajnalban ismét felébredt, majd a konyhában magához ragadva egy 19 centiméter pengehosszúságú kést rátámadt a kicsire.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Sátán, sátán! Megszabadítalak!

– kiabálta a nő, miközben kétszer fejen szúrta alvó kislányát. A házban tartózkodók azonban felébredtek a lármára és véget vetettek a bántalmazásnak.

A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, azonban az időben kiérkező orvosi segítségnek köszönhetően túlélte a rettenetes támadást.

A nőt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélték feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, valamint szülői felügyeleti jogát is megszüntették. A döntés nem jogerős, mivel az elkövető és védője enyhítés érdekében fellebbeztek ellene, de az ügyészség az ítélet helybenhagyását kérte.

2024. szeptember 03. 14:30
Kivégzett négy cicát és öt kanárit egy dühös borsodi férfi, szörnyű részletek derültek ki
Kivégezte az állatait egy vajdácskai férfi, így akart bosszút állni az élettársán, aki elzavarta otthonról. Akár két...
Horrorisztikus, Alien-szerű rovarfajt fedeztek fel, fotón a hátborzongató állat
A tudósok nem hittek a szemüknek.
Összeverekedett koncert közben a sikeres rockbanda énekese és gitárosa, videóra vették az egészet
Az együttes frontembere hirtelen nekiesett az egyik bandatagnak.
A saját feleségem is engem b******! - Válságban Laky Zsuzsiék házassága?
Válságban a házasságuk, kicsinálta őket az Ázsia Expressz! Legalábbis ezt pletykálják róluk az emberek, és hogy mi a...
Egy ember meghalt, öten megsérültek, szörnyű baleset történt a 47-esen
Személyautó és kisbusz ütközött frontálisan a 47-es főúton, Körösladány és Szeghalom között szombaton este.
Megmutatták a hódmezővásárhelyi tűzoltók, hogy egyedül kinek a hisztijét viselik el
Megmutatjuk az egyetlen nőnemű lényt, akinek még a hisztijét is elviselik a tűzoltók – írta vasárnapi posztjában az ...
Szociális munkásnak adta ki magát, hogy megerőszakolhasson egy fogyatékkal élőt
Brutális tettére fény derült.
Kritikus a helyzet számos szomszédos régióban az esőzések miatt
A heves esőzések és áradások miatt kritikus helyzet alakult ki számos ausztriai, csehországi és lengyelországi régió...
Pusztított a több vármegyét is végigsöprő vihar, rengeteg feladatot adott a tűzoltóknak
A hétvégi viharok főként a Dunántúlon okoztak károkat, leginkább a kidőlt fák jelentettek problémát, adtak okot a ka...
Késsel a kezében, üvöltözve ment be a telefonboltba, mindent vett a kamera
Felvétel készült az egészről. Most elítélték, de végül szabadon távozhatott.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.