
MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
"A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) valamennyi dolgozóját, nemcsak a tanárokat érinti, hogy az inkasszók miatt, minden bevételtől megfosztva, csak a civil adományokból tudtunk fizetést utalni. Az elmúlt két hónapban, júliusban és augusztusban részfizetéseket utaltunk, de mára már a tanárok megkapták a teljes júliusban esedékes fizetésüket, és az augusztusban esedékes bér 30 százalékát. Szeptemberben újabb részfizetést utalunk" – ezt a választ kapta a portál a MET kommunikációs vezetőjétől, Vajay Zsófiától, miután megpróbálták tisztázni, hogy hogyan lett volna biztonságos tanévkezdés a szegedi Wesley-iskolában, amit törölt a nyilvántartásból a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal.
Nincs pénz fizetésre
Vajay Zsófia válaszából kiderült, hogy gyakorlatilag sehogyan. Az egyébként is alacsony bérek, és az elmaradások miatt a szegedi pedagógusok már panaszkodtak a lapnak.
A mostani helyzet pedig annak fényében különösen érdekes, hogy az iskola vezetősége folyamatosan azt kommunikálta, hogy minden rendben van náluk, és hívtak az utcára embereket tüntetni, akik egyértelműen nem voltak tisztában a teljes igazsággal. Azt, hogy a tanárokat egyáltalán tájékoztatták-e arról, hogy szeptemberben is csak minimális pénzt kapnak, nem tudni.

Fotó: Facebook/Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szeged
Veszélyben a gáz- és a villanyszolgáltatás is
A Wesleyben azonban nem csak a fizetések elmaradása a gond.
Összesen csaknem 140 millió, ebből több mint 50 millió forint hat hónapon túli lejárt közműtartozást és adóhátralékot halmozott fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola, emiatt a szegedi intézményben veszélybe került a gyermekek nevelése. Csak közüzemi számlákból 9 milliós a tartozás, amelyből 7 millió már hat hónapon túli számla. Vagyis a szolgáltató bármikor kikapcsolhatja a gázt, és a villanyt az épületben. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal éppen ezért törölte az intézményt, ami így nem nyitott ki a tanévkezdéskor.

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege