Saját magát szúrta meg a balfék rabló Veszprém megyében

A férfi rablás közben áldozatát is megszúrta néhányszor, aki azonban életveszélyes sérülések nélkül megúszta a kegyetlen támadást.

A Veszprém Megyei Főügyészség közleménye szerint a 26 éves berhidai férfi nem dolgozott, folyamatosan számítógépes játékokkal játszott, s mivel kereset hiányában nem volt mit ennie, elhatározta, hogy erőszakkal szerez magának pénzt. Tervének végrehajtása érdekében 2021 augusztusában magához vett egy tőrkést, és hajnali fél öt körül egy helyi buszmegállóhoz gyalogolt, hogy a munkába járók közül valakire rátámadva pénzhez jusson.

A férfi szembetalálkozott a buszmegálló felé gyalogló középkorú sértettel, akivel látásból ismerték egymást. Miután köszöntötte a nőt, a ruházatát megragadva a füves útpadkára rántotta, miközben a háta mögött maradt és a földre szorította. A nő a menekülése érdekében rákiáltott a férfira, hogy ha pénz kell, a táskában van a pénztárcája, majd segítségért kiabált és próbálta lelökni magáról a támadót, azonban nem járt sikerrel.

Miközben a nő próbált szabadulni, a férfi a tőrkéssel többször deréktájon szúrta, illetve a kést a nyaki ütőeréhez nyomta. A férfi súlyosabb sérülést azonban nem tudott okozni, mert a füves lejtőn megcsúszott, egyensúlyát vesztette, és a saját combját szúrta meg. A támadó a combsérülése miatt felhagyott a rablási kísérlettel és a lakóhelyére menekült, ahol a rendőrök még aznap reggel elfogták.

A nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi azonban nyilvánvalóan tudta, hogy támadása a nő halálához vezethet.

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabására és az elkövető közügyek gyakorlásától történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a letartóztatásban lévő vádlott a törvény rendelkezésénél fogva feltételes szabadságra nem bocsátható.

A címlapfotó illusztráció.

2022. január 27. 09:20
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...