
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Volt élettársa házánál, Budapest XXIII. kerületében jelent meg bozótvágó késsel egy egyiptomi férfi kedd reggel - írta a police.hu.
A rendőrséget a rémült nő értesítette, akinek sikerült kimenekülnie, a férfi viszont a gyerekkel együtt bezárkózott. Mivel félő volt, hogy megsebesíti a nyolcéves kislányt, a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hatolt be a házba.
A gyereket sérülés nélkül hozták ki, majd elfogták a 41 éves férfit. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett minősített esetének megalapozott gyanújával indított eljárást. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi