Saját feleségét gázolta el egy férfi Érden

Tolatás közben gázolta el egy idős sofőr a saját feleségét Érden szombat reggel. Valószínűleg rosszul lett és a gázra taposott, a felesége pedig mögötte állt, az ütközéstől métereket repült és fejjel a betonra zuhant. A férfi ezután nekicsapódott garázsnak, az autó kigyulladt.

Hatalmas vérfolt látszódott az aszfalton az érdi utcában. A saját feleségét gázolta el egy férfi szombat reggel autójával. Az idős házaspár éppen elindulni készült otthonról, az asszony a kapuban állt, kinyitotta azt, hogy a férje ki tudjon állni a garázsból. A férfi azonban rosszul lett és hirtelen a gázra taposott, nekicsapódott a kerítésnek, ami meglökte a feleségét. A nő több, mint 5 métert repült, végül beverte a betonba a fejét.

Az egyik szomszédjuk látta az esetet, azonnal a nő segítségére rohant. Nyilatkozott a Tényeknek.

A hölgyre vigyáztam, hogy ne mozogjon, próbáltam beszéltetni, hogy tudja-e hol vagyunk, milyen nap van, vagy hogy fáj-e valamije. Amikor leguggoltam a hölgyhöz, észrevettem, hogy az autó alatt van egy kisebb tűz

– mondta a szomszéd.

A férfi ugyanis miután elütötte a feleségét, vissza akart menni a garázsba, aminek viszont már zárva volt az ajtaja, így abba is belecsapódott. A kocsi motortere emiatt gyulladt ki. Amikor az emberek meglátták a lángokat, azonnal elkezdték oltani porral oltóval és riasztották a tűzoltókat is.

A brutális balesetet szinte az egész utca végignézte.

A helyszínre a mentőket is azonnal riasztották, az asszony súlyos koponyasérüléseket szenvedett.

A rendőrség szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

2025. június 01. 07:33
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...