
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
Eldurvult egy családi vita tavaly nyáron Debrecenben, miután egy férfi rokonaival italozott egy családi rendezvényen – számolt be az esetről a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. A szóváltás később a tettlegességig fajult, majd az apa rátámadt a fiára. Ekkor harmadik társuk megpróbálta megakadályozni a bántalmazást, ezért közéjük állt, és az apát elhúzta fiától. A fiú ekkor már azonban kést ragadott, és a neki háttal álló rokonát a gerince mellett megszúrta, majd elfutott a helyszínről.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi a szúrás miatt 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de akár életveszélyes sérülést is okozhatott volna a szúrás. A főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a törvényszék a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje és rendelje el a pártfogó felügyeletét. Amennyiben a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a főügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a törvényszék a vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre függessze fel.
Kapcsolódó tartalmak:
Rengeteg a gyilkosság és a brutális erőszak - megkérdeztük a szakértőt, hogy mi az oka
Videón a brutális békéscsabai gyilkosság, az egész járdát beterítette a vér
Újabb emberölés, elfajult a vita Tiszanánán, meghalt egy fiatal
Késsel rontott neki szerelmének egy férfi Egyházasrádócon
Borzasztó, újabb gyilkosság történt az országban, most Pécsen

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír