
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta egy környékbeli apa büntetésének súlyosítását. Az ítélet szerint a férfi egy éven át legalább hat alkalommal erőszakolta meg 13 éves lányát. Ezzel egy időben, egészen 2019 tavaszáig az áldozat bátyja háromszor létesített szexuális kapcsolatot a kislánnyal.
A gyerek elmondta a történteket az anyjának, aki csak rászólt a család férfi tagjaira, de semmi mást nem tett. A család egyik ismerőse már korábban is, a lány 12 éves kora előtt folytatott szexuális viszonyt vele, sőt előfordult, hogy a szeretője is csatlakozott hozzájuk. A kislánnyal alkoholt itattak, hogy bódultabb állapotba kerüljön és ne tudjon ellenkezni.

A kép illusztráció: Shutterstock
A kisgyerek reménytelennek érezte helyzetét, emiatt 2019. április 27-én megszökött, majd a hatóságok őt és húgát is kiemelték a családból. A cselekmények miatt súlyosan sérült a kislány érzelmi, erkölcsi és pszichés fejlődése.
Az ügyészség közleménye szerint mivel az anya sem tett semmit, ezért felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá a bíróság. Az apa ellen a korábban kiszabott 5 év büntetést 6 évre emelte, a testvér 7 év 6 hónap és a család férfi ismerősének 12 év fegyházbüntetése, valamint szeretőjének 2 év börtönbüntetése is jogerős.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint