Rosszul járt az agresszív támadó, az albertirsai taxis nem kegyelmezett - videóval

Brutális verekedést rögzített egy kamera: az áldozat már mozdulni sem bírt, de a sofőr még ekkor is ütötte-verte, sőt még egy faléccel is rávágott. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Agresszívan, üvöltözve, fahusánggal a kezében indult a taxis felé a támadó az albertirsai vasútállomásnál. Mikor odaért, a lécet eldobta, és meglökte haragosát, aki nem hagyta annyiban a dolgot: letette telefonját és azonnal, hatalmas erővel ütött.

A támadó pórul járt, már az első ökölcsapásoktól földre zuhant, a sapkás férfi aztán ott ütötte, ahol érte. Már mozdulni sem bírt, magatehetetlenül feküdt a földön, de a taxis még ekkor is rugdosta, sőt később rávágott egyet a fahusánggal is.

A verekedés egy februári reggelen történt a forgalmas vasútállomáson, sokan látták a botrányos jelenetet, egy biztonsági kamera vette fel az egészet.

Az egyik környékbeli hallotta az ordibálást, nyilatkozott a Tényeknek.

A kiabálásra lettem figyelmes, nagyon hangos volt, de nem lehetett érteni, hogy mit mondanak. Csak valami olyasmi volt, amire figyeltem, hogy "Van annyi pénzed, hogy kifizesd az autómat, amit tönkretettél?" Tehát ez, ez az, amit úgy konkrétan hallottam

– idézte fel.

Úgy tudjuk, a verekedés előtt a fiatal támadó megpróbálta ellopni a sapkás férfi taxiját. Lerúgta a rendszámtáblát, a faléccel ráütött a kocsi oldalára, amitől a karosszéria behorpadt, végül letörte az ablaktörlőt is. Ezután a taxis hívta a rendőröket, amire a fiatal férfi feldühödött és nekiesett a sofőrnek. De ő kapott akkora ütéseket, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Váll, illetve fejsérüléseket szenvedett.

A felvételt megmutattuk egy ügyvédnek is. Szerinte nemcsak a támadó, a taxis is hibázhatott, mert túllépte a jogos önvédelem határát.

A felvételt megmutattuk egy ügyvédnek is. Szerinte nemcsak a támadó, a taxis is hibázhatott, mert túllépte a jogos önvédelem határát.

– magyarázta Borbély Zoltán jogi képviselő.

Megkeresésünkre a rendőrség azt írta: hogy a taxisofőr ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, a másik férfi ellen pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

2024. április 06. 11:40
Újabb halálos áldozatai vannak a dél-koreai erdőtüzeknek
Már legalább 23-an meghaltak.
20 métert zuhant az éjszaka közepén Dániel, belehalt sérüléseibe
Másodszor már nem sikerült újraéleszteni.
Szörnyű tragédia, munkagép nyomott agyon egy munkást az M3-ason - fotókkal
Életét már nem tudták megmenteni.
Félbeszakadt egy magyar esküvő, összeesett az oltár előtt a menyasszony
Azonnal mentőt hívtak az arához.
Tehenek öltek meg egy 72 éves nagypapát, kínok kínját élte át
Felöklelték, taposták és a levegőbe repítették.
Tengeralattjárón foglaltak le 6,5 tonna kokaint az Azori-szigeteknél
Mintegy 6,5 tonna kokaint foglaltak le a portugál hatóságok az Azori-szigetek partjainál, az Atlanti-óceánon egy ten...
Varga-Bajusz Veronika: már 17 ezren igényelték a munkáshitelt
agyon népszerű a munkáshitel, már mintegy 17 ezren igényelték, közülük 13 ezer kérelmezőnek folyósították is az indu...
Megrendítő diagnózist kapott a magyar rapper, az összeomlás szélére került
Könnyek között fogadta az orvosi vizsgálatok eredményét.
Előállítottak két embert a rendőrök az elfajuló Pride-tüntetésről
Két embert állítottak elő kedden a belvárosban tartott "gyűlésről" - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
Lecsapott az égiek haragja egy Komárom-Esztergom vármegyei településre, egy óriási tátongó lyuk maradt utána – Fotók
Derült égből villámcsapásként érhette a helyieket.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.