
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Bezárkózott és magára gyújtotta a lakást egy férfi a főváros XIII. kerületében augusztus 8-án késő délután – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A lakó először a családjával összeveszett, ezt követően magára zárta az ajtót, és azzal fenyegetőzött, hogy aki bemegy hozzá, azt leszúrja, majd azzal is riogatta az érte aggódókat, hogy felrobbantja a lakást.
A helyszínre érkező rendőrök kiürítették a lépcsőházat, és a szolgálatóval elzáratták a gázt. Ezután észrevették, hogy a lakásból szivárog a füst, és mivel a lakó nem volt hajlandó kinyitni az ajtót, az egyenruhások betörték azt.
Hosszas győzködés után a férfi végre visszaszólt a rendőröknek, mondván, nem tud kijönni a fürdőszobából, mert magára zárta az ajtót, és letörte a kilincset.
A hatóságok emberei végül felfeszítették a fürdő ajtaját, így kiszabadítva az arca előtt törölközőt tartó, fuldokló lakót.
A férfit megbilincselték, és előbb kórházba, majd a kerületi rendőrkapitányságra vitték. Közveszély okozása miatt indult eljárás ellene.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen