2025. december 22. hétfő, Zénó
4°C Budapest

Robbanószernek hitték a talált milliókat, elképesztő és megható történet lett belőle - videóval

Először azt hitték robbanószer van egy fémdobozban, amit egy papkeszi házban találtak az önkormányzat dolgozói felújítás közben. Annál jobban meglepődtek, amikor meglátták, hogy 6 millió forint volt az újságpapírok alatt. A hatalmas összeget az előző tulajdonos rejtette el, most az örököse, egy Amerikában élő nő az önkormányzatnak ajándékozta a nagy részét. A falu vezetése a közösségi ház felújítására fordította az adományt.
Tenyek.hu
2023. november 19., vasárnap 11:03
Vágólapra másolva!

A pénz létezéséről sem tudtak, megsárgult újságpapírok alatt találtak rá az önkormányzat dolgozói azokra a borítékokra, amikben az egykor itt lakó férfi elrejtett milliói voltak.

„Kolléganőm még viccesen megkérdezte hogy talán robbanószer vagy valami veszélyes anyag lehet bent. Féltünk is tőle” – nyilatkozta a Tényeknek Ráczkevei Lajos Papkeszi polgármestere.

Megkönnyebbültek mikor kinyitották. A ház tulajdonosa 3 éve halt meg. Örököse, aki a férfi testvére, Amerikában él. Tőle 5 millió 300 ezer forintért a képviselő testület 2020 decemberében vette meg a házat javarészt pályázati pénzből. Ezután igényelték meg a felújítást.

„Sikerült 35 millió forint pályázati pénzt nyerni az épületre, ez főleg a kritikus részeket szerettük volna megóvni. Tehát a legfontosabb volt a tető, a szigetelés megoldása, a nyílászárók elhelyezése” – részletezte a polgármester.

Miután elindultak a munkálatok, a kipakolás során, idén nyáron került elő a ládika. Ezt elmondták a ház korábbi tulajdonosának is, mire a nő elképesztő felajánlást tett. Az összeget az önkormányzatnak adományozta, viszont kikötötte, hogy 400 ezer forintot adjanak oda a barátnőjének, a többit pedig a vezetőség fordítsa az úgynevezett Bakaház felújítására.

„A falu javát fogja szolgálni tehát nem csak egy bemutatórész fog kialakulni, hanem egy ilyen civil szórakozó központ is, meg az udvaron főzőcske” – tette hozzá a Ráckevei Lajos.

A felújítás nagyon jól halad, a polgármester szerint az is elképzelhető, hogy már a jövő héten átadják az épületet a falunak.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk