
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy tanulóvezető sebességével nem volt kibékülve az az autós, aki rommá törte a kocsiját kedden percekkel fél nyolc után a főváros XV. kerületében – látható a Budapesti Autósok Közösségének felvételén.
A férfi megunta az araszolást, a Szerencs utca és a Hősök útja kereszteződésénél az Opellel elviharzott a T-betűs autó mellett. A jobbra ívelő kanyarba azonban már túl gyorsan érkezett meg, és hiába lépett láthatóan a fékre, nem sikerült bevenni.
A sofőr elvesztette uralmát a kocsi felett, megcsúszott, és egy ház kerítésének csapódott. Hatalmas szerencse, hogy éppen senki sem gyalogolt a járda azon részén.
A férfi nem vesztegette az idejét, még mozgásban volt a kocsi, mikor kipattant belőle, és elfutott a helyszínről.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen