Riadalom a temetőkben, a sírok között estek össze a látogatók

Minden előjel nélkül lettek rosszul.

November 1-jén, mindenszentek napján sokan ellátogattak a temetőkbe, hogy emlékezzenek elhunyt szeretteikre, azonban az ünnepen kétszer is szükség volt a mentők segítségére – állt az Országos Mentőszolgálat pénteki Facebook-közleményében.

Pest vármegyében egy 60 év körüli férfi éppen családjával járta a temetőt, amikor egyik pillanatról a másikra összeesett. Rokonai azonnal mentőt hívtak hozzá, miközben a történtekre két szabadnapos orvos is felfigyelt, akik rögtön a beteghez siettek.


Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is hasonló vészhelyzet történt, ahol egy 50 év körüli nő esett össze. Hozzá egy pihenőnapját töltő életmentő sietett oda, aki több rendőr segítségével kezdte meg az újraélesztést.

Végül az időben megkezdett életmentés mindkét esetben sikerre vezetett. A mentők a betegeket stabil állapotban szállították kórházba.

A borítókép illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala
 

2024. november 08. 15:48
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A kommunikációs igazgató újra a tiszás álprofilok célkeresztjébe került. Felhívta a figyelmet a Patrióta legutóbbi a...
„Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát” – írta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője újab...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family