
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Rétvári Bence a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján felidézte, hogy idén januárban indult el magyar, osztrák és szerb rendőri együttműködésben az a misszió, amelyben a rendőrök Szerbia déli határain teljesítenek szolgálatot az illegális migráció és az azt elősegítő embercsempészettel szembeni minél határozottabb fellépés érdekében.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a szervezett bűnözői csoportok egyik legfőbb bevételi forrásává vált az embercsempészet, a bűnözők egy illegális migráns Nyugat-Európába csempészése során akár több millió forintnak megfelelő bevételre is szert tesznek.
Elmondta, hogy sem az illegális migránsok, sem az embercsempészek száma nem csökken, sőt egyesek már egészen fiatalon ezt a bűnözési formát választják; 14 éves embercsempészre is volt már példa.
Az államtitkár kitért arra, hogy ez a tevékenység óriási bevételi forrást jelent a szervezett bűnözői körök számára, becslések szerint egy illegális migráns Törökországból Németországba juttatásáért mintegy 5,7 millió forintnak megfelelő összeget is zsebre tehetnek. Ennek fejében megszervezik a migránsok szállítását, határokon történő átjuttatását, sőt adott esetben szállást és étkezést is biztosítanak számukra.
Ráadásul már nemcsak készpénzben, hanem egy speciális átutalási formát alkalmazva, egyfajta biztosított pénzügyi letét formájában is ki lehet nekik fizetni az embercsempészet díját - tette hozzá.
Ezért is fontos az a háromoldalú megállapodás, amely Ausztria, Magyarország és Szerbia között jött létre, hiszen így már nemcsak Magyarország, hanem Szerbia déli határán is felvehetjük a harcot e bűnözési formával szemben
- emelte ki Rétvári Bence.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az államtitkár szólt arról, hogy a további migránsok tömegeit befogadni már nem képes Ausztria azért vétózta meg Bulgária és Románia schengeni csatlakozását, mert ez a két állam nem tudott elég hatékonyan fellépni az illegális migráció és az embercsempészek tevékenysége ellen. Így Európa biztonságának védelme érdekében a hőkamerákkal és éjjellátó készülékekkel is dolgozó magyar rendőrök tevékenysége kiemelten fontos.
Önök egy teljesen más kultúrájú, idegen nyelvű közegben fognak eltölteni egy hónapot, büszkék vagyunk rá, hogy vállalják
- mondta a búcsúztatón Rétvári Bence, aki egyben megköszönte a magyar rendőröknek a pápalátogatás során tanúsított áldozatos munkájukat, az apostoli látogatás biztosítását is – írja közleményében az MTI.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek