Rétvári: a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen

A kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, ezért az állam az anyagi támogatások mellett fontosnak tartja azon párok segítését is, akiknél egészségügyi problémák jelentenek akadályt a gyermekvállalásban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a "Természetes gyermekáldás" projekt szombati szakmai konferenciáját beharangozó sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence rámutatott, nagyon sokan úgy gondolják, hogy nagyobb anyagi biztonságra van szükségük a gyermekvállaláshoz, és ezért teremtette meg a kormány a széles körű családtámogatási rendszert. Ugyanakkor - mint mondta - vannak, akiknél nem anyagi, hanem egészségügyi akadályok jelentkeznek.

Az állam fontos feladatának tartja, hogy ezeknek a pároknak is segítséget nyújtson. Ezért is támogatják évi 70 millió forinttal a Katolikus Szeretetszolgálat természetes fogamzást segítő projektjét - fűzte hozzá a politikus.

Elmondta, olyan elsajátítható módszerekről van szó, amelyek más európai országokban vagy az Egyesült Államokban beváltak. A szeretetszolgálat projektje révén a meddő párokat segítő lelki és életvezetési módszerek Magyarországon is elérhetővé váltak.


Marton Zsolt váci megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke közölte, a szeretetszolgálat 2018 óta koordinálja a projektet, amely kétirányú: egyrészt szól a családtervezésről, másrészt a meddőséggel küzdő párok orvosi segítéséről.

Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója kiemelte: közös cél, hogy a tervezett gyermekek világra is jöjjenek. "Rohanunk, stresszes életet élünk, mindent azonnal akarunk", az emberi szervezet, a test és a lélek egysége azonban ezt nem feltétlenül tudja követni. Ez bizony a gyerekvállalásra is igaz - mondta, jelezve, ez a modern társadalmakban égető probléma.

Mint mondta, alapvetően egészségtudatossággal és megfelelő szakmai háttérrel sokat lehet tenni a probléma megoldása érdekében.

"Információt kell adnunk", hogy az érintettek tudják: van segítség. A cikluskovetes.hu oldalon meg lehet tudni, hogy hol lehet segítséget kapni - mondta.

Vajda Norbert közölte, szombaton Budapesten, a Párbeszéd Házában tartanak szakmai konferenciát.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke elmondta, támogatják a szeretetszolgálat projektjét. Már korán el kell kezdeni az információ átadását, hiszen a reproduktív egészség megőrzése nagyon összetett: függ a várandós életmódjától, de attól is, hogy a gyermekek milyen egészségi állapotban nőnek fel - mutatott rá.

Közölte, a védőnőkön keresztül eljuttatják a fiatalokhoz és a családokhoz az információkat.

Bálint Balázs szülész-nőgyógyász azt hangsúlyozta, hogy a cikluskövetés nem egyszerűen csak termékenységi lehetőség, hanem egészségtudatos életmódra nevelés lehetősége is.

Várbíró Szabolcs szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvos arról beszélt, hogy reálisan kell tervezni a reproduktív egészséget és "a természetes működésünkhöz alkalmazkodnunk kell".

A közreadott sajtóanyag szerint eddig 61 orvost és 60 oktatót képeztek ki a projektben.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2021. november 12. 10:36
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family