
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy váci dohánybolt előtt egy társaságban iszogatott két ismerős 2022. október 2-án éjszaka. Hajnali háromnegyed öt körül egy férfi kocsijával az üzlet elé parkolt, és míg beszaladt vásárolni, az autót járó motorral hagyta – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében.
Észrevette ezt a társaság is, ezért ketten odasétáltak, beszálltak, majd el is akartak hajtani a helyszínről a kocsival. A tulajdonos a trafikból látta, hogy baj van, kiszaladt, és a kocsi elé lépve próbálta visszatartani a tolvajokat. A vezető azonban elütötte őt, majd hirtelen jobbra-balra rángatta a kormányt, végül felhajtott a járdaszegélyre, ezért a kapaszkodó férfi leesett a motorháztetőről.
A sofőr ezután ismét gázt adott, nekiment egy fának és egy oszlopnak, majd a páros kiugrott az autóból, és gyalog távozott.
Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy röviddel a kórházba szállítását követően meghalt.
A vezető ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt, míg bűntársával szemben jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat az ügyészség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen