
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kistarcsai polgármester kérte a Szurkolók az Állatokért Alapítvány segítségét, ugyanis egy bull típusú kutya gyakran megszökött gazdájától, és az utcán garázdálkodott – számolt be pénteken a szervezet.
Ilyenkor többször is rátámadt más ebekre, sőt a helyi szóbeszéd szerint több négylábú halálát is okozta.
Gazdája kutyatréner segítségével szerette volna megnevelni Ronit, ám a próbálkozás nem járt sikerrel. Habár vele élő másik két kutyának sosem esett neki, és emberekre sem támadt, a lakosságnál betelt a pohár, a sok bejelentés pedig oda vezetett, hogy Ronit a járási hivatal veszélyessé nyilvánította, vagyis altatás várt rá.
Az állatvédők a határidőt betartva cselekedtek, és kérelmezték a kistarcsai közellenség átvételét. Elszállították a gazdájától, és biztonságos helyre vitték, ahol az eltelt egy hét alatt semmilyen agressziót nem mutatott társaival szemben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen