
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A szó szoros értelmében elszállt egy Suzuki Kőbányán, a Gyömrői út és a Kőér utca kereszteződésében – osztotta meg az erről készült felvételt a Budapesti Autósok Közössége csütörtökön.
A fehér kocsi egyszerre próbálta meg kikerülni a kamerás autót és az előtte haladót a kanyarodósávban, azzal azonban nem számolt, hogy hirtelen elfogy előtte az út.
Ahogy a videó beküldőjének beszámolójából is kiderül, a suzukis „nagyon tolta neki”, és komoly tempóval nekicsapódott egy tükröt és közlekedési táblát tartó oszlopnak. A kocsi felrepült a levegőbe, majd viszonylag szerencsésen a kerekeire esett.
A felvételen már nem látható, hogy a kamerás autó sofőrje megállt, hogy a másik vezető hogyléte felől érdeklődjön. Elmondása alapján a repülő suzukis elküldte őt melegebb éghajlatra, amiből arra következtetett, hogy nem esett nagy baja.
Az eset még 2021-ben történt, de a felvételt csak most hozták nyilvánosságra.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen