
Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!
A Republikon szerint az áprilisi eredményekből az látszik, hogy a 2019-es választásból adódó előnyüket nem sikerült megőrizniük az ellenzéki pártoknak, ami komoly problémát jelenthet számukra a következő önkormányzati választásra nézve. A megvizsgált tíz város közül mindössze egyben sikerült megtartania vezető pozícióját az ellenzéknek, a többi település esetében sikeresen tudott fordítani a Fidesz–KDNP – emeli ki a jelentés, hozzátéve, az ellenzéki pártok számára az is intő jel lehet, hogy még a legerősebb ellenzéki bázisnak számító városokban is csökkent az előnyük a kormánypártokhoz képest, így nemcsak a számukra gyengébb terepnek számító kistelepüléseken feladat a pártok számára a megerősödés, hanem nagyobb városok esetében is.

Fotó: MTI / Mohai Balázs
Az elemzésben Baja (Bács-Kiskun 6), Dunaújváros (Fejér 4), Eger (Heves 1), Érd (Pest 1), Jászberény (Jász-Nagykun 2), Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén 1 és 2), Szentendre (Pest 3), Szombathely (Vas 1), Tatabánya (Komárom-Esztergom 1), illetve Vác (Pest 4) 2018-as, 2019-es, valamint 2022-es választási eredményeit hasonlították össze. Megvizsgálták, hogy mennyiben változott a fenti városokban az ellenzéki pártok támogatottsága az elmúlt négy év során, valamint elemezték azt, hogy a településekhez tartozó országos egyéni választókerületekkel összevetve milyen tendenciákat mutatnak az április 3-i eredmények.
A teljes elemzés itt érhető el.

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára