
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Óriási tömeg érkezett vasárnap délben Bárdudvarnokra a már hagyományosnak számító karácsonyi fürdőzésre – tudósított a Somogy Vármegyei Hírportál.
A már tizenegyedik alkalommal megrendezett eseményen ezúttal is szép számmal akadtak olyanok, akik nem riadtak vissza a jéghideg Petörke-tótól, és szenteste napján megmártóztak benne.
Idén több mint hetvenen vállalkoztak az embert próbáló szórakozásra, a mezőny jelentős részét visszatérő résztvevők tették ki, ugyanakkor voltak olyanok is, akik először vetemedtek ilyesmire.
A faluból, Kaposvárról és a környező településekről is érkeztek a tóhoz, és míg egyesek a vízben fagyoskodtak, addig a parton tüzet raktak, és meleg teával, valamint forralt borral kínálták a jelenlévőket.
Csontig hatolt a hideg, de jól vagyok. Kiváló a hangulat, szerintem, ahogy sokan mások, úgy jövőre én is szeretnék majd merülni karácsonykor Bárdudvarnokon
– mondta el az egyik résztvevő.

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló