Rendszeresen megerőszakolta felesége unokáját a könyörtelen pedofil

A férfi éveken át próbált a 12 év alatti kislány bizalmába férkőzni, amelyet aztán kegyetlenül kihasznált.

Tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2018-tól házastársa unokájával rendszeresen szexuális cselekményt végzett.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást és a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárást indítványozta, továbbá végleges eltiltást minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A vádirat szerint a férfi a felesége gyermekének lányával jó kapcsolatot alakított ki. A vádlott és a kiskorú sok időt töltött kettesben. A férfi - kihasználva a köztük lévő bizalmi viszonyt -, 2018-tól rendszeresen szexuális cselekményt végzett a gyermekkel.

A vádlott édességeket, illetve nagyobb értékű ajándékokat vásárolt a lánynak a bizalma fokozása érdekében, és megkérte, hogy a történtekről senkinek ne beszéljen. A gyermek 2020-tól többször kérte a vádlottat a cselekménye befejezésére, eredménytelenül.

A gyermek tavaly februárban, az iskolában beszámolt az iskolapszichológusnak a vele történtekről, majd az anyja feljelentést tett a férfi ellen.

MTI/A címlapfotó illusztráció.

2022. május 11. 08:19
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family