
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerint a fiatal férfi szexuális kapcsolatot alakított ki a szomszédjával, egy 11 éves lánnyal, aki az ideje nagy részét a férfi lakásában töltötte, a tanulmányait nagymértékben elhanyagolta, emiatt a kormányhivatal elrendelte a védelembe vételét. Ennek ellenére a pedofil és a kislány között kialakult kapcsolat továbbra is fennmaradt részben amiatt, mert a férfi a lányt annak érzelmi manipulálása útján igyekezett maga mellett tartani.
A jánoshalmi férfit a Kecskeméti Törvényszék 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szexuális ragadozó az eljárás során elrejtőzött, így a törvényszék az elsőfokú ítéletet a távollétében hozta meg, majd elfogatóparancs alapján csak ezt követően fogták el.
Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a védő annak enyhítése érdekében fellebbezett.
A szökés és az elrejtőzés veszélye miatt a fellebbviteli főügyészség a letartóztatás elrendeléséről rendelkező elsőfokú végzés helybenhagyását is indítványozta. A vádlott büntetőjogi felelősségének, továbbá a letartóztatása fenntartásának a kérdésében a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla hoz döntést.
A címlapfotó illusztráció.

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés