Rendőrt hívott egy vétlen sofőr a XXI. kerületben, az intézkedés után teljesen elképedt

A sofőr először szabálytalanul megelőzött egy autóst, majd nekiment, aztán fékezgetve elhajtott a helyszínről.

A XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc úton haladt egy autós még hétfő este, amikor valaki szabálytalanul, dupla záróvonalat átlépve megelőzte - számolt be róla a Bp-i Autósok Közössége.

Az arcátlan manővert nem sikerült hiba nélkül befejezni, mivel a fehér Ford sofőrje nekiment a kamerás autónak. A kocsi vezetője ráadásul fékezgetni kezdett, miután rádudált a vétlen sofőr.

A fedélzeti kamerával ellátott autó vezetője elárulta, hogy körülbelül 10 kilométerrel később tudták csak utolérni a sofőrt, aki azonban tagadta az ellen felhozott vádakat.


A felek végül kihívták a rendőröket, az intézkedés során pedig meglepő döntés született. A vétlen sofőr szerint "döbbenetesen alacsony", tízezer forintos bírságot szabtak ki, illetve a szabálytalankodó emellett még 6 büntetőpontot kapott. Pedig a rendőrök látták a balesetről készült felvételt is, valamint a vétkes sofőr elismerte bűnösségét.

A fedélzeti kamerás autó vezetője azt is sérelmezi, hogy nem hívták fel a baleseti bejelentő kitöltésére a figyelmet. A sofőr elárulta, a Magyar Biztosítók Szövetségéhez fordul a baleset miatt, hogy megtérüljön az okozott kár.

2022. december 03. 10:13
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Videón a találkozó háttérpillanatai.
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
A menyasszonyi ruha mesébe illő volt.
ELTŰNT - Doktorandusz hallgató tűnt el a Hortobágy-Berettyó főcsatornában, három társával kutattak, amikor felborult...