
Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta
30 éves férfi lett öngyilkos a rendőrségi fogdán Salgótarjánban. Máriót szerdán reggel vitték be kihallgatásra. Úgy tudjuk a Gyöngyös plázánál fogták el a Nógrád vármegyei kommandósok egy Delta-akció keretében. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt vitték be, de csak pár órát töltött a fogdán, amikor megtörtént a tragédia.
Az őrök miután rátaláltak a fogvatartottra, azonnal megkezdték az újraélesztését és értesítették a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi halálának körülményeit a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága – szakértő bevonásával – közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja
- Buda Gábor a vármegyei rendőrség szóvivője.
A Tények információi szerint a 30 éves férfitól elvettek mindent eszközt, amivel kárt tehetett volna magában. Így a férfi felehetően a fogával széttépte a rövidnadrágját csíkokra. Ezeket összekötözte, így akasztotta fel magát.
Egy a Tények által megkérdezett volt nyomozó szerint a fogdán való őrzésnek szigorú szabályai vannak, az őrizetest például két óránként ellenőrizni kell.
A szúró vágó eszközöket elveszik a fogdába elhelyezendő személytől illetve meglepő de olyan dolgokat is mint cipőfűző nadrágszíj, amelyre fel tudja magát akasztani illetve amellyel akár másban is kárt tud tenni
– magyarázta Kátai Elek volt nyomozó.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője az esettel kapcsolatban belső szakmai vizsgálatot rendelt el. Azt nézik, hogy mulasztott-e valaki az őrzésnél, időben ellenőrizték-e a férfit a fogdán, valamint kábítószer hatása alatt állt-e az öngyilkosság idején.
Gyöngyösön nagyon sokat ismerték és szerették Máriót. Több barátja kamerán kívül azt mondta a Tényeknek, hogy nem hiszik el, hogy a férfi öngyilkos lett. Ezért meg szeretnék nézni a holttestet. Ezt követelték, családtagok is szerdán délután, miután értesítették őket a tragédiáról. Többen vonultak a rendőrség elé, hogy megtudják miért halt meg szerettük. A hivatalos vizsgálat hamarosan lezárul az ügyben.

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó