
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Az eset 2021. május 15-én éjszaka történt egy Veszprém megyei kisvárosban. A rendőrséget garázdaság miatt riasztották, amikor az egyenruhások a helyszínre érkeztek a férfi a zárt udvarban őrjöngve rugdosta a fakaput, próbált kijutni. Ez végül sikerült is neki, amikor felbukkant a rendőrök szeme előtt egy 50 centiméter pengehosszúságú bozótvágót tartott a kezében, amivel káromkodva, fenyegetőzve elindult feléjük.
Az őrjöngő férfi a rendőri felszólítás ellenére sem tette le a machetét, vágó mozdulatokat téve vele közeledett feléjük, még a leadott figyelmeztető lövése sem állította meg.
Az egyik rendőrnek azonban sikerült a háta mögé kerülnie, aki ezután lefogta a kezét és társával együtt lefegyverezték és megbilincselték az ámokfutót.
Az agresszor kezéből a bozótvágó kicsavarásakor az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló vágott sérüléseket szenvedett.
A férfiról kiderült, hogy a támadás előtt nagy mennyiségű alkoholt és gyógyszereket fogyasztott.
Ellene a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, a vádiratban próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést indítványozott – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége mobiltelefonos felvétel

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek