
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Több mint 19 óráig tartották fogva a péntek délelőtti Sun Express Antalyaba tartó járatának utasait, az utazómajom.hu értesülései szerint a gép technikai okok miatt nem indult el időben. A felszállás lehetséges időpontját folyamatosan eltolták, így az eredeti, 11.35-ös indulást először 12.00-ra, majd 16.00-ra írták ki, ekkor viszont a 140 fős tömeg már nem bírta a feszültséget, hiszen ételt és italt egészen eddig egyáltalán nem kaptak.
A portál értesülései szerint ekkor osztottak chipset, vizet és croissant, végül az újabb késés bejelentése után este 8 óra körül kaptak étkezési utalványt, amit a repülőtér éttermi részében használhattak fel. Ezzel azonban újabb probléma adódott, a vouchert ugyanis egyetlen helyen lehetett felhasználni, ez azonban alig 1 órán belül bezárt, így szinte lehetetlen volt, hogy ennyi embert ellássanak élelemmel és itallal.
Az utasok a portálnak elmondták, többek gyógyszerei a poggyászukban voltak, a dühöngő tömeg miatt pedig még a rendőrség is a helyszínre érkezett. Végül néhány órával később, szombat reggel 6 órakor indult el a járat, ami a leszállásra várva még egy órát körözött a törökországi Antalya városa előtt.
Címlapfotó: Facebook/Utazómajom

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket